A hétköznapoktól az ünnepekig az élet csupa szertartás: nagy szükségünk van arra, hogy a szavaknak formát adjunk, a kimondottak láthatóvá legyenek, az elméletek mozdulatokká váljanak. Tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözüljünk – valljuk együtt Pál apostollal –, de az igehirdetésnek is sokféle megjelenése van. A szertartások gondjaival minden kor ismételten szembesül, ezt nem kerülheti el a 21. század sem. A feladatunk nem mindig az új, a sohasem volt, a meghökkentően más kitalálása, hanem az, hogy a magunk felfedezéseit és lehetőségeit ahhoz adjuk hozzá, amit már megalkottak előttünk, amit kipróbáltak, s ami bevált. A reformáció azért volt egészen különleges fordulópont a szertartások és cselekmények lelki-szellemi történetében, mert bátor volt visszanyúlni a régihez és abból építeni. Vissza a forráshoz – számunkra ez nemcsak a bibliai időket, hanem a reformációt is jelenti. Fekete Csaba a református liturgiatörténet 16–17. századi kincsei közül választott kiadásra és feldolgozásra szertartási könyveket, illetve kéziratos kivonatban használt útmutatást az ünnepi liturgiák – az élet mérföldköveihez tartozó rítusok, úgymint keresztelés, házasságkötés, temetés, lelkészszentelés, illetve a bűnbánat, bűnbocsánat és a kegyelemhirdetés rítusai – ismertetésére. Az eredeti művek szövegkiadását a szerző átírásában és bőséges kísérőszövegével, részletes tematikus magyarázataival együtt olvashatjuk e kötetben. Ezekből nemcsak a reformáció első századának anyaga és a korabeli hatások, hanem későbbi hatástörténete is kibomlik, hiszen egyes istentiszteleti gyakorlatokat liturgiatörténeti összefüggésekbe helyezve egészen a 20. századig nyomon kísér. Sokatmondó, hogy a szerző Pathai István dunántúli érvényességű szertartási könyvecskéjét a tiszántúli Melius Juhász Péter munkája mellé helyezi, sőt részletesen is rámutat a református liturgia fejlődésének, változásainak párhuzamosságaira, többszólamúságára, vagy éppen az egymásra hatás mára kimutathatatlan lehetőségei mellett a gyülekezeti prédikátorok önálló és a helyi szükség szerint alakított tanításainak és szertartásainak bizonyítékaira. Fekete Csaba református lelkész és könyvtörténész, himnológus munkája egyszerre élvezetes olvasmányossága és könyörtelen pontossága miatt is, ami a tudományos tények bemutatását és a szerző érvelését illeti. A Tiszántúli Református Egyházkerület könyvtárosa e művében több mint fél évszázados gazdag szakmai munkásságának egyik régtől művelt kedves témáját összegzi.

Töredékessége ellenére sokrétű és árnyalt forrásanyag bevonásával (igazgatástörténeti iratok, könyvjegyzékek, egyházi iratok, egodokumentumok, pl. levelek és konkrét 18–19. századi magánykönyvtárak rekonstrukciója) vizsgálja Hegyi Ádám a Békés-(Bánát)i Református Egyházmegye olvasmányműveltségét és a felvilágosodás vallásellenességének megjelenését e térségben, amely a mai Békés, kisebb részben Arad és Csongrád megyére, illetve a Bánságra terjed ki.

Vizsgálatának módszertani újdonsága és érdekessége, hogy egy alapvetően mezővárosi és paraszti karakterű vidéket tanulmányoz egy kulturális fogyasztás felől, és megteremti hozzá azt a forrásbázist, amelyhez kérdéseket lehet feltenni. Hegyi Ádám ebben a munkában a Békés megyét bemutató gazdag helytörténeti és néprajzi szakirodalomra is támaszkodik. Könyvének analitikus részében igen sok érdekes adatot mutat fel, s ezeket meggyőzően értelmezi és kontextusba helyezi. A vallásellenességet árnyaltan definiálja: megkülönbözteti az egyházszervezeti, intézményi kritikát az elvi alapú filozófiai szembenállástól. Amikor azt járja körül, hogy megváltozott-e a vallásgyakorlás, és ez milyen mértékben történt a radikális felvilágosodás hatására, a vallásellenesség, a vallási közömbösség és a népi vallásosság jelenségeit is változékonyságukban ragadja meg – amelyek nemcsak Európa különböző helyein tértek el egymástól, hanem egy-egy területen időben szintén ingadozott a tartalmuk és a támogatottságuk.

A kötet tudományos és olvasmányos értékét növeli, hogy a szerző részletes adattárral és forrásszövegközléssel egészíti ki elemzését.   

Hegyi Ádám a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa, kutatási területe a 18. századi olvasmánytörténet, egyetemtörténet és egyháztörténet.

A Magyar Református Egyházak Javainak Tára határon túli sorozatának szerves folytatásaként induló tiszántúli gyűjteményi feltárás a Debreceni Egyházmegyével kezdődött. Ez a hatalmas munka, a fényképfelvételek és szakszerű tárgyleírások tízezrei jelentősen hozzájárulnak egyházművészeti örökségünk megismertetéséhez és megőrzéséhez. A leírások a gyülekezetek rövid történetét, a templomok és bútorzatuk bemutatását, az úrasztali felszerelési tárgyakat, az orgonát, a harangokat, illetve a régi könyv- és iratanyag lajstromát tartalmazzák. Egyházművészeti tárgyaink fennmaradásának az a legfontosabb feltétele, hogy tulajdonosaik tudatában legyenek annak, hogy érték van a kezükben... (Fekete Károly püspök ajánlásából)

1956-ban a forradalmi események hatására Bényi Árpád egyik fametszetéből, amely Radnóti Miklós „Erőltetett menet” című versét illusztrálta, plakátot készítettek „Szabad Magyarországot!” felirattal. Ennek terjesztésében Bényi is közreműködött. Négy év börtönre ítélték az akkor 25 éves fiatalembert, amelyből két és fél évet le is töltött. Ez idő alatt megjárta a poklok poklát […]. Végül amnesztiával szabadult, de valójában soha többé nem tudott „felszabadulni” a börtönben szerzett szörnyű tapasztalatoktól. […] A legnagyobb tudást az ember tapasztalat útján szerzi meg, sokszor vér, verejték és kínok között. Ez a krisztusi út, és ezt élte Bényi is – képes volt szellemi energiává alakítani a benne élő fájdalmat. Potyók Tamás szavaival élve „az élet paradoxona, hogy ami személyes életének tragikuma, művészetének ugyanakkor táptalaja lett”. ( Kustárné Almási Zsuzsanna) Sümegi György Bényi Árpád festőművész, egykori debreceni kollégiumi diák sorsának legmeghatározóbb eseményét levéltári anyagok, korabeli dokumentumok, a művész vallomásai és hagyatéka összefüggésében elemzi ebben a munkájában.

Sümegi György (Kaposvár, 1947) művészettörténész. A Kossuth Lajos Tudományegyetemen magyar nyelv és irodalom – történelem szakos, az ELTE-n művészettörténész diplomát szerzett. Legelső írásai debreceni képzőművészeti témájúak. Muzeológusként elsősorban a Kecskeméti Képtár létrehozásán, gyűjteménye gazdagításán dolgozott (Wolfner József–Farkas István-gyűjtemény, Tóth Menyhért életműve). Kutatásai, tanulmányai, könyvei a Duna–Tisza köze szakrális művészetéhez, a hazai művésztelepekhez, egyes életművekhez (Thorma János, Nagy István, Zsögödi Nagy Imre, Miklóssy Gábor, Tóth Menyhért, Szalay Lajos) és az 1956-os forradalom képhagyatékához kapcsolódnak.

A protestáns egyháztörténet-írás az I. Carolina Resolutiótól a türelmi rendeletig tartó időszakot következetesen a „vértelen ellenreformáció” és „a magyarországi protestantizmus babiloni fogsága” kifejezésekkel jellemzi. Ezzel arra utal, hogy az úgynevezett „gyászévtized” időszakát követően már nem jellemző a nyers erőszak alkalmazása, azonban a felekezeti arányok megváltoztatására irányuló törekvés, az elnyomás folyamatossága és a fondorlatos módszerek alkalmazása végig jellemző volt. A II. József által kiadott türelmi rendelet nagy előrelépést jelentett a korábbiakhoz képest, de még az 1791. évi XXVI. törvénycikk meghozatala után is több mint fél évszázadnak kellett eltelnie addig, amíg a reformkor több évtizedes küzdelmei nyomán a király szentesítését is elnyerő 1844. évi III. törvénycikk több diszkriminatív korlátozást felszámolhatott. A Tiszántúli Református Egyházkerület Gyűjteményei szervezésében 2015-ben a kötettel azonos címmel tartott konferencia szerkesztett és kibővített tanulmányai az 1731-től 1848-ig terjedő korszak egyháztörténeti, egyházpolitikai, demográfiai és mentalitástörténeti változásait és feszültségeit tárgyalják különböző történettudományi szakterületek kutatási eredményeinek ütköztetésével.

  1. Imre Mihály: Utak Herborn és Nápoly között. Tanulmányok a 16-18. század irodalmáról
  2. "Kezembe vészem, olvasom, és arról elmélkedem..." Emlékkönyv Fekete Csaba születésének 75. és könyvtárosi működésének 50. évfordulójára
  3. Gáborjáni Szabó Botond: Kazay Sámuel és a Debreceni Kollégium. Egy könyvgyűjtő patikus élete és gyűjteményének sorsa – fejezet a historia litteraria magyarországi történetéből

1. oldal / 2

Eseményeink

Nincsenek események

Menü

Free template by L.THEME