Sümegi György: Bényi Árpád festőművész. Börtön és betiltás: 1956, 1966

1956-ban a forradalmi események hatására Bényi Árpád egyik fametszetéből, amely Radnóti Miklós „Erőltetett menet” című versét illusztrálta, plakátot készítettek „Szabad Magyarországot!” felirattal. Ennek terjesztésében Bényi is közreműködött. Négy év börtönre ítélték az akkor 25 éves fiatalembert, amelyből két és fél évet le is töltött. Ez idő alatt megjárta a poklok poklát […]. Végül amnesztiával szabadult, de valójában soha többé nem tudott „felszabadulni” a börtönben szerzett szörnyű tapasztalatoktól. […] A legnagyobb tudást az ember tapasztalat útján szerzi meg, sokszor vér, verejték és kínok között. Ez a krisztusi út, és ezt élte Bényi is – képes volt szellemi energiává alakítani a benne élő fájdalmat. Potyók Tamás szavaival élve „az élet paradoxona, hogy ami személyes életének tragikuma, művészetének ugyanakkor táptalaja lett”. ( Kustárné Almási Zsuzsanna) Sümegi György Bényi Árpád festőművész, egykori debreceni kollégiumi diák sorsának legmeghatározóbb eseményét levéltári anyagok, korabeli dokumentumok, a művész vallomásai és hagyatéka összefüggésében elemzi ebben a munkájában.

Sümegi György (Kaposvár, 1947) művészettörténész. A Kossuth Lajos Tudományegyetemen magyar nyelv és irodalom – történelem szakos, az ELTE-n művészettörténész diplomát szerzett. Legelső írásai debreceni képzőművészeti témájúak. Muzeológusként elsősorban a Kecskeméti Képtár létrehozásán, gyűjteménye gazdagításán dolgozott (Wolfner József–Farkas István-gyűjtemény, Tóth Menyhért életműve). Kutatásai, tanulmányai, könyvei a Duna–Tisza köze szakrális művészetéhez, a hazai művésztelepekhez, egyes életművekhez (Thorma János, Nagy István, Zsögödi Nagy Imre, Miklóssy Gábor, Tóth Menyhért, Szalay Lajos) és az 1956-os forradalom képhagyatékához kapcsolódnak.

Free template by L.THEME