Nehéz idők Debrecenben

A korábbiaktól eltérően most nem egy helyi újság régi hírét elevenítjük fel, hanem egy hagyatékból előkerült "aprónyomtatványt" szeretnénk bemutatni. A világháború már a kezdetektől gondot okozott a magyar lakosság élelmiszerrel való ellátásában, ezért 1941-től bevezették a jegyrendszert. 1945 után pedig a háború okozta pusztulás és a kommunizmus építése miatt kialakult hiányt is ezzel korrigálták. 1949-ben rövid időre szünetelt a jegyrendszer, de 1950 második felében az elhibázott gazdaságpolitika miatt újra élelmiszerhiány alakult ki, ezért a liszt mellett cukrot, zsírt, szappant, kenyeret és húst csak az itt bemutatott jegyre kaphattak a polgárok. Csak 1952-től szüntették meg a rendszert, utoljára a húsjegyeket vezették ki.

Az előre meghatározott mennyiséget vagy adagonként, vagy egyszerre lehetett kiváltani. A jegyeket természetesen hamisították, ami ellen felléptek a hatóságok.

Érdekes, hogy a jegy papírján és a tintával nyomott felületén is még az egy évvel korábban „leváltott” Kossuth-címer látható a búzakalászos-vöröscsillagos Rákosi-címer helyett – nyilván ebből volt raktáron.

Manapság, a tömött bevásárlókocsik korában nehéz elképzelni, hogy alapvető élelmiszerekhez is csak hosszú sorban állással és a jegyről levágott szelvényekkel juthattak hozzá a debreceniek.

Free template by L.THEME